Tégla a művészetben – de nagyon másképp, mint ahogy gondolnánk

A tégla az egyik legrégebbi és egyben leggyakoribb, időtálló építőanyag. A legtöbben így is közelítik meg és gondolataikban felhasználását mindig a házukhoz, ház körüli munkákhoz, felújításokhoz kötik. Ennek ellenére számos nem mindennapi, sőt, meglepő helyen is felbukkan, így például a nemrég nyílt II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon a Műcsarnokban.

Bár a tégla története egyidős a civilizációéval, és az agyag is a művészettörténet nélkülözhetetlen eleme, mégsem ez a robosztus építőanyag jut elsőre eszünkbe, ha múzeumba készülünk. Így talán sokakat meglep, hogy egy kiállításon lesz alkalmunk találkozni ezzel a hagyományos, mégis folyamatosan fejlődő építőanyaggal, nem is akárhol!

A Műcsarnokban április 9-én nyílt a hazai kortárs design és formatervezés legfontosabb fóruma, a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon. A kiállításon a Wienerberger tégláinak meghatározó szerep jut. A tárlaton bemutatandó tárgyak posztamenseit ugyanis Porotherm téglából építették meg a kiállítás rendezői. A kiállítás installációjának megtervezésekor cél volt, hogy a kiállított műtárgyak egységes keretben legyenek kiállítva a térben, ezzel erősítve a kurátori koncepciót.

Az 5 440 darab tégla egymás mellé rakva 1 360 métert tesz ki, ami a Műcsarnok – Állatkert – Széchenyi fürdő – Vajdahunyad vára sétát jelentené, míg egymásra rakva szinte pontosan négyszer olyan magas lenne, mint az Eiffel-torony. A kiállításon idén több mint 300 kiállító vesz részt, bemutatva a jelenkori magyar iparművészet legfontosabb újdonságait és eredményeit.

„Nem akartunk egy hagyományos iparművészeti kiállítást, a tégla pedig önmagában is egy design elem”

A különleges együttműködésről és a projekt kihívásairól Szabó Levente, az installációt tervező Hetedik Műterem ügyvezetője, Szilágyi B. András, kurátor és Nagy Zsolt István a Wienerberger marketing vezetője mesélt.

A II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalonon idén több mint 300 kiállító vesz részt. Az érdeklődők a jelenkori magyar iparművészet legfontosabb újdonságaival és egyedülálló eredményeivel találkozhatnak itt. A kiállításon a Wienerberger tégláinak is meghatározó szerep jutott, ugyanis a bemutatott tárgyak posztamenseit Porotherm téglából építették. Az installáció megtervezésekor elsődleges cél volt, hogy a kurátori koncepciót erősítve a műtárgyak egységes keretben jelenjenek meg a térben. A szervezőkkel erről is beszélgettünk.

Közös tér a kiállítás címe. Mi ennek az üzenete?

Szilágyi B. András: A Közös tér című kiállítás Arisztotelész “Kategóriák” című művét hívta segítségül, hogy elmélyült sétára invitáljon a tárgyak között. A szakmán belül a mai napig vannak mindenkit foglalkoztató, égető kérdések: mi a design? mi az iparművészet? hol vannak a design és képzőművészet határai? egyáltalában van-e létjogosultsága az iparművészetnek? Az egész kurátori koncepció arra épült, hogy ezeket a kérdéseket lehetőleg kikerüljem, és egy olyan tárgyközpontú kiállítás jöjjön létre, ahol elsősorban nem az alkotók, hanem az általuk létrehozott tárgyak megismerése a cél. Bár az egyes alkotói területek elkülöníthetők, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatot mutatnak be.

A közös tér üzenet milyen hatással volt a kiállítás építésére, tervezésére?

Szabó Levente: A kiállítás installációjának megtervezésekor – kollégáimmal, Biri Balázzsal és Rátgéber Lászlóval, valamint a grafikai koncepcióért felelős Polgárdi Ákossal és Tóth Lilivel közös – célunk volt, hogy a kiállított műtárgyak egységes téri keretben legyenek kiállítva, ezzel erősítve az előbb hallott kurátori koncepciót. Abból indultunk ki, hogy a műcsarnok több mint 2000 négyzetméteres kiállítóterében jelenik meg több mint 300, méretében és léptékében különböző műtárgy. Viszont ezek mind olyan műtárgyak, amelyek valahogy a kézművességgel, iparművészettel, designnal kapcsolatosak, és szerettünk volna egy olyan installációt csinálni, ami ennek az inspiráló sokféleségnek egységes keretet tud biztosítani. Ezért döntöttünk az égetett kerámia posztamensek és a térbe belógatott, azokat osztó függönyök mellett. Így a kialakult téglaszigeteket a kiállítás terét talán újszerűen osztó függönygyűrűk szervezik közös terekbe.

Miért a téglát választották posztamensnek, amin bemutatják a tárgyakat? Illetve fontos volt, hogy milyen téglát használnak ehhez?

Szilágyi B. András: Nem akartam egy hagyományos iparművészeti kiállítást, és ez a gondolatom már az első pillanatban találkozott Levente csaptának elképzelésével. Így szerintem egy gyümölcsöző, nagyon izgalmas és flottul működő együttműködés jött létre. Mindebben a Wienerberger Porotherm téglái plusz kiállított tárgyként is jelen vannak, hiszen gyakorlatilag a tégla önmagában is egy design elem. Az innovációnak és a design gondolatának egy alapvető megjelenítése, és miután a szubsztanciának éppen az agyagot választottuk, Arisztotelész fő kategóriája pedig a kerámiaművészethez van felírva, a tégla tulajdonképpen az egészet elméletisíkon és fizikálisan is alátámasztja. Nem beszélve arról, hogy a közös teret valamiből felépítik, a tégla pedig gyakorlatilag ennek az alapegysége, így filozófiai szempontból is támogatja a tégla motívum ezt a koncepciót.

Szabó Levente: A használt anyagokkal a kiállítás tematikájának kézművességre utaló jellegét is ki szerettük volna fejezni, ezért döntöttünk az égetett kerámia posztamensek és a térbe belógatott függönyök egymást ellenpontozó, jótékony kontrasztja mellett. A szalonon kiállított műtárgyak sokszínűsége miatt alapvetés volt egy neutrális posztamensrendszer megtervezése, mely egyszerre képes összefogóan kezelni az összes különböző műtárgyat. Így választottuk ki a nagyméretű üreges vázkerámia falazóblokkot, amelyből vágás, faragás nélkül készült el az összes posztamens. Természetesen az égetett anyag nyers, őszinte látványa is fontos eleme az installáció hangulatának. A falazóblokkok felülete szolgált a műtárgyak hátteréül, környezetéül, így kiemelten fontos volt, hogy kifinomult üregstruktúrájú, csiszolt falazóblokkokból épüljenek a posztamensek.

Építőipari cégként miért támogatta ezt a művészeti projektet a Wienerberger?

Nagy Zsolt István: Magyarországon évtizedekig az építészetre úgy gondoltak, mint műszaki problémák összességére, pedig valójában az emberi kultúrával együtt az ősidőkig visszavezethetően az építészet művészetként is együtt élt az emberiséggel. Ezen szerettünk volna változtatni, amikor megkaptuk a felkérést a Műcsarnoktól és nagy lelkesedéssel, büszkén álltunk az ügy mellé. Fontos volt, hogy ne csak ipari kérdés legyen a tégla használata, hanem megmutassuk, hogy a művészetekhez is jól tud kapcsolódni.

Mekkora mennyiségű téglával támogatták a kiállítást?

Nagy Zsolt István: Pontosan 5 440 darabbal, melyek egymás mellé rakva 1 360 métert tesznek ki, ami a Műcsarnok – Állatkert – Széchenyi fürdő – Vajdahunyad vára sétát jelentené, míg egymásra rakva szinte pontosan négyszer olyan magas lenne, mint az Eiffel-torony.

Hogyan értékeli a közös projektet? Van esély a jövőben is ehhez hasonló együttműködésekre?

Nagy Zsolt István: Nagyon érdekes volt külső szemlélőként végig követni, ahogy a Hetedik Műterem csapata átérezte azt a filozófiai gondolatot, amely a kurátorban megfogalmazódott. Érdekes volt látni ahogy ez a kiállítás megszületett. Feszített tempóban kellett dolgoznunk és sok nehézséggel kellett szembenéznünk, de közösen leküzdöttük ezeket az akadályokat. A végeredmény pedig ez a remek kiállítás. Ahogyan az elmúlt 200 évben is számos példa volt arra, hogy a Wienerberger és a művészetek kéz a kézben jártak, egészen biztos vagyok benne, hogy hasonló ügyek támogatóiként még számtalanszor fogunk megjelenni a jövőben is.

Forrás: https://tervlap.hu/