Egy Kádár-kocka is lehet fenntartható és egy új építésű társasház szennyező

Anyagválasztás, felújítás és beépített kibocsátások.

Az épületek jelenleg a globális kibocsátások közel 40%-áért felelnek. Ennek nagyjából kétharmadát az épületek üzemeltetése (főleg az energiafelhasználás) adja, egyharmada azonban az építőanyagok kitermeléséhez, gyártásához és beépítéséhez kötődik. Míg a régi épületállomány esetében elsősorban az energiahatékonyság hiányából fakadnak a kibocsátások, addig az új építésűeknél kiegyenlítődik, sőt, megfordul ez az arány: gyakran a beépített anyagok jelentik a fő környezeti-éghajlati terhelést. Két hazai esettanulmány (egy új építésű társasház beépített kibocsátásai és egy „Kádár-kocka” felújítása) is megerősíti azt, hogy megfelelő anyagválasztással jelentősen csökkenthetjük épületeink kibocsátásait. Mivel a cementgyártás karbonsemlegessé tétele roppant kihívás, ezért jelentősen csökkentenünk kell vasbeton felhasználásunkat, új típusú födémeket, szigetelőanyagokat kell alkalmaznunk. Környezeti szempontból idehaza külön probléma, hogy lemondtunk a vályog épületek felújításáról és keveset használjuk ezt az alapanyagot. Szalay Zsuzsa, Gröller György és Szilágyi Artúr elemzése.

Az Európai Unió célja, hogy 2050-ig a teljes épületállomány karbonsemlegessé váljon. A meglévő épületállomány minél gyorsabb energetikai megújulása érdekében az éves felújítási rátát legalább kétszeresre kívánják növelni a Renovation Wave keretében, és 2030-tól már csak nulla kibocsátású új épületek építhetőek. A fent említett 40%-os üvegházhatású-gázkibocsátás részesedésnek nagyjából kétharmadát az épületek üzemeltetése, főleg az energiafelhasználás jelenti, viszont a maradék egyharmad az építőanyagok kitermeléséhez, gyártásához és beépítéséhez kötődik.

Ez a statisztika is jól mutatja, hogy az energiahatékonyság fokozása mellett az is nagyon fontos, hogy miből építünk és milyen anyagokat használunk a felújításhoz, hiszen az anyagok előállítása, szállítása és beépítése is okoz környezetterhelést.

Megfelelő anyagválasztással a kibocsátások tovább csökkenthetőek. Eddig erről kevesebb szó esett, hiszen energiapazarló régi épületeinkben az üzemeltetés még a teljes életciklusra vetített kibocsátások 80-90%-áért felelt. Ugyanakkor a mai követelmények szerint készült épületekben kiegyenlítődik, megfordulhat ez az arány. Az üzemeltetési szakasz környezetterhelése kisebb lett (hiszen a cél a közel nulla vagy nulla emisszió), cserébe megnőtt az építőanyagok, az építés terhelése, mert be kell építeni többlet szigetelést, gépészetet, napelemet.

Nyerünk vagy vesztünk a kibocsátások terén az új építésű épületekkel?

A kérdésre az életciklus-elemzés módszere segítségével kaphatunk választ. Ekkor az épületek környezetterhelését a teljes életciklus figyelembevételével vizsgáljuk, az építőanyagok kitermelésétől kezdve az üzemeltetési energiaigényen, a javításokon és cseréken keresztül a bontásig. Új építésű házak esetén nagyobb az építőanyagok gyártásából eredő energiafelhasználás, cserébe viszont kisebb lesz a használat energiaigénye. Ideális esetben az új építőelemekkel beépített energiatöbblet kevesebb, mint a ház 50-100 év alatti fogyasztás-csökkenése. Ez a széndioxid-kibocsátásra is igaz.

Az EU is felismerte a téma fontosságát, hiszen most született előterjesztés az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv (EPBD) felülvizsgálatáról, amelyben többek között szó van arról is, hogy fokozatosan kötelezővé teszik az életciklus elemzés alkalmazását. Ha elfogadják az előterjesztést, akkor 2030-tól új épületek esetén a teljes életciklusra vetített üvegházhatású gáz kibocsátás (kg CO2eq) is szerepelni fog az energiatanúsítványon.

Ha az átlagember tájékozódni szeretne ma az építőanyagok fenntarthatóságáról, akkor nincs könnyű helyzetben. Bár főleg a nyugati-európai gyártók – Magyarországon kevés példa van még ma rá – már alkalmaznak “környezeti terméknyilatkozat” -nak nevezett rövid adatlapokat (Environmental Product Declaration – EPD), amelyek megbízható módon tartalmazzák az olyan környezeti mutatókat, mint a karbonlábnyom, ezek a laikusoknak továbbra is bonyolultak. A nemrég lezárult, hazai részvétellel létrejött Is-Suscon projekt ezt a hiányt próbálja kitölteni, hogy segítse az építkezőket a környezettudatosabb döntésekben.

Kevesebb (vas)betonnal még jobbak lennének az új építésű házak

Egy mai, korszerű lakóház esetén az épület megépítésének üvegházhatású-gázkibocsátása közel megegyezik az 50 év alatt várható energiahasználat (fűtés, melegvíz, világítás és berendezések) kibocsátásaival. Ezt alátámasztja egy hazai esettanulmány is, amely egy magyarországi, új építésű, több lakásos társasház részletes életciklus-elemzését mutatja be.

A vizsgált esetben a magas energiahatékonyságnak köszönhetően a beépített anyagok gyártása már gyakorlatilag ugyanakkora környezetterhelést jelent, mint az épület élete során elhasznált energiahordozók összkibocsátása.

A tanulmány ezt nemcsak számításokkal támasztja alá, hanem néhány olyan lehetőséget is bemutat, amelyekkel csökkenteni lehet a beépített anyagok környezetterhelését. Ha az eredeti vasbeton szerkezetek helyett más, kisebb környezetterhelésű, de azonos műszaki értékű anyagokat használunk, például falazóblokk vagy kerámia béléstestes födém, az anyagokhoz kötődő kibocsátások akár 20%-kal alacsonyabbak is lehetnek. A különböző betonszerkezetek felelnek a beépített építőanyagok karbonlábnyomának több mint feléért.

Meglepő módon a beton fajlagos értékei egyáltalán nem magasak: míg egy m3 festék előállítása 2000-10000 kg üvegházhatású gáz kibocsátással jár, 1 m3 beton előállításánál ugyanez az érték 200-300 kg/m3, kerámia falazóblokkok esetén pedig 100-250 kg/m3. Tehát nem feltétlenül magával a betonnal, hanem inkább a felhasznált óriási mennyiségével van a probléma.

A legnagyobb kibocsátást a beton fő alkotóelemének, a cementnek az előállítása okozza, mely a globális CO2 kibocsátás kb. 8%-áért felel. Jól szemlélteti az emberiség hatalmas beton felhasználását az a tény is, hogy ha a cementgyártás egy ország lenne, a harmadik legnagyobb kibocsátó lenne a világon (Kína és az USA után). Egy átlagos 100 m2-es családi házba nagyjából 10-15 tonna beton kerül az alaptól a tetőig. Habár már sokféle technológia áll rendelkezésre, a cement kibocsátásai nem csökkenthetőek nullára, hiszen a klinkergyártás során, a mészkő égetésekor olyan kémiai folyamat játszódik le, amely CO2 kibocsátással jár. Éppen ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, ha valamilyen módon csökkenteni lehet vagy ki lehet váltani a beton alkalmazását.

Az IS-Suscon projektben a vizsgált beton szerkezetek közül a födémeket hasonlítottuk össze. Különböző előregyártott betonelemek, pórusbeton, kerámia béléstestek használatával könnyedén le lehet faragni a környezetterhelés egyharmadát, fafödém alkalmazásával pedig akár a harmadára lehet csökkenteni a kibocsátásokat.

Kisebb könnyűszerkezetes házak, kerítések, kocsibeállók alapozása betonozás helyett megoldható a hagyományos csavarokhoz hasonló módon működő talajcsavarokkal is.

A most rendkívül energiapazarló Kádár-kockák is lehetnének fenntarthatóbbak

Az építőanyagok mennyiségének csökkentésére kézenfekvő megoldás a meglévő, rossz állapotban lévő lakásállomány mélyfelújítása. Felújítani szinte mindig kedvezőbb, mint egy épületet lebontani és teljesen újat építeni, hiszen felújításkor a meglévő szerkezetek, anyagok új életre kelnek és tovább használhatóak, ezzel megspóroljuk az új anyagok gyártásának kibocsátásait. Az energetikai korszerűsítés gyakran ott is megvalósítható, ahol nem feltétlenül gondolunk rá: például egy helyi műemléki védelem alatt álló épületben is jelentős energiamegtakarítást értek el utólagos hőszigeteléssel és a régi ablakok felújításával.

Éppen ezért a másik épület, amire részletes számítás készült, a hatvanas-hetvenes évek jellegzetes vidéki háztípusa, a “Kádár-kocka”, amelyből jelenleg is nagyjából 800 ezer található az országban. Nagyon nem mindegy, hogy ezeket hogyan érdemes felújítani, így a második esettanulmány tíz különböző felújítási forgatókönyvet hasonlít össze, így a ház hőszigetelésének javítását és a fűtési rendszer jellemző megoldásait veszi sorra.

Az eredmények azt mutatják, hogy minden megoldás jobb, mint az eredeti, szigeteletlen, gázkazános “kockaház” kibocsátása, ami majdnem 300 tonna szén-dioxid 30 év alatt.

Az is látszik, hogy mindegyik forgatókönyvet a tüzelőanyagok és a villamos energia fogyasztás okozta kibocsátás dominálja, de minél több korszerű elemet építünk be, annál kisebb lesz a környezetterhelés. Egyedül a tisztán elektromos fűtés lóg ki a sorból, ott hiába nem keletkezik füstgáz közvetlenül, sajnos a villamos energia közel 50%-át ma is fosszilis tüzelőanyagok eltüzelésével nyerjük, tehát a kibocsátás nem a ház, hanem az erőmű kéményén keresztül kerül a levegőbe. Magyarázatra szorul a hőszivattyúknál a hűtőközeg szivárgása. Bár a ma használt fluorozott szénhidrogén hűtőközegek az ózonréteget már nem károsítják, de erős (a szén-dioxidhoz viszonyítva többezerszeres) üvegházhatásuk miatt a klímaberendezésekből normál esetben elszivárgó kis mennyiség is sokat számít.

A hőszigetelő anyagok legyártása ugyan kibocsátással jár, de az épület használata során energiamegtakarítást okoznak és a teljes életciklusra nézve összességében kedvező a használatuk. A környezeti szempontú „megtérülési idejük” 1-2 év körül van. A Kádár-kocka energetikai felújítási lehetőségeit vizsgálva, a külső falak és a padlásfödém utólagos hőszigetelése nagyjából 1 év alatt megtérül, azaz az 1 éves energiamegtakarítás fedezte a hőszigetelések legyártásával járó kibocsátásokat.

Jellemzően bármely hőszigetelő anyag esetén hasonlóan kedvező eredményeket kapunk, mind a műanyaghabok, mind az ásványgyapotok vagy fagyapotok esetén. (A gazdasági megtérülés is kedvező, de sajnos nem ennyire.)  Kevésbé terhelik a környezetet a kevés feldolgozáson átesett anyagok, például a szalmabála hőszigetelések, melyek mezőgazdasági hulladéknak tekinthetőek. Hőszigetelési képességük kis mértékben elmaradhat ugyan a konvencionális anyagokéhoz képest, de nagy vastagságuk miatt mégis jól szigetelnek. Egy új, magyar fejlesztés a szalmát szilárd táblákká préseli, ami így amellett, hogy megtartja környezetbarát jellegét, egyszerűen, bármely vastagságban rögzíthető meglévő falakra is.

A jó, a rossz és a fenntartható – különböző alapanyagok környezeti terhelése

Egy épület környezetterhelésének szintén jelentős részét teszik ki a külső és belső falak, ami Magyarországon jellemzően valamilyen üreges (vázkerámia-) tégla alapú szerkezetet jelent. A gyártás kibocsátásának 90%-át maga a fal teherhordó szerkezeti anyaga adja, a különböző hőszigetelő anyagok és vakolatok viszont elhanyagolhatóan kis részét teszik ki.

A mai hőtechnikai követelményeknek megfelelő, különböző téglafalak között viszonylag kicsi a különbség, tehát környezeti szempontból majdnem mindegy milyet választunk. Ezzel szemben a Magyarországon szinte elfeledett építőanyag, a vályog használatával harmadára tudjuk csökkenteni a kibocsátásokat és erre is látunk jó példákat. Szakmai szervezetek környezeti és szociális szempontból is érthetetlennek tartják, hogy a kormány által 2021 nyarán közzétett Magyarország Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégiája (HTFS) gyakorlatilag lemond 600 ezer vályogház felújításáról.

A belső falaknál szóba jöhetnek még a gipszkarton válaszfalak is, amelyeknek kedvező a karbon lábnyoma a tégla válaszfalakhoz képest, de más környezeti indikátorai magasabbak, illetve kisebb a hőtároló tömegük és nagyobb figyelmet igényel az akusztikailag megfelelő kialakításuk.

Ha a magastetőket nézzük, nehéz kiemelni egy legjobbat a változatok közül, a cserép és betoncserép is jól teljesít, sokkal inkább az látszik biztosnak, hogy mit ne válasszunk: a bitumenes zsindelytetőnek ugyan kedvezőek a gyártási adatai, de sokkal nagyobb a karbantartásigénye – kb. 25 évente új bevonattal kell ellátni. Lapostetők esetén is viszonylag nagy a karbantartásigény a vízszigetelés gyakori felújítása miatt. Az anyagok gyártása és az épület kivitelezése mellett nem feledkezhetünk meg az épület karbantartásának, az időszakos cseréknek a környezeti hatásáról sem. Hiába tűnik egy termék kedvezőnek a gyártási adatai alapján, ha gyakran cserélni kell.

Tipikusan viszonylag rövid, 10-15 éves a padlószőnyegek és a laminált padlóburkolatok élettartama, bár ebben nagy különbségek lehetnek a minőségtől és a használattól függően. Ehhez képest a kerámiaburkolat vagy a szalagparketta akár 30 évet, egy terméskő burkolat vagy tömör parketta lakkozással akár 50 évet is kibír, amennyiben nem cseréljük le a divat miatt. Ezekkel a feltételezett élettartamokkal 50 év alatt az üvegházhatású gáz kibocsátás a laminált padló és a padlószőnyeg esetén messze a legmagasabb a gyakori csere miatt.

A klímaváltozás mellett sajnos más környezetvédelmi problémák is léteznek, melyekről kevesebb szó esik, de szintén fontosak. A hőszigetelések közül például a polisztirol hőszigetelés gyártása relatíve nagy hatással van a légszennyezettségre, mivel a habosítás során pentán gáz szabadul fel. Hasonlóan jelentős környezetterhelés az építési és a bontási hulladékok keletkezése.

A fentebb bemutatott alternatívák mindegyike megtalálható a projekt során fejlesztett karbon kalkulátor webappban. Érdemes eljátszani a lehetőségekkel, hiszen, ha minden bemutatott, környezeti-éghajlati szempontból fenntarthatóbb lehetőséggel élünk, akkor nagyon komoly kibocsátáscsökkentést lehet elérni.

Például egy egyszintes 100m2 bruttó alapterületű családi házat alapul véve, rosszul megválasztva az anyagokat, akár 500 kg CO2 / m2 kibocsátásig fel tudjuk tornászni a képzeletbeli házunk építésének kibocsátásait. Amennyiben viszont a csökkentésre törekszünk, akkor ezt a számot akár felezni is lehet anélkül, hogy az alapozáson és a födémeken túl sokat változtatnánk.

Ha tehát házépítés vagy felújítás előtt állunk, érdemes előre gondolkodni, nehogy hosszú időre bezárjuk magunkat egy nem tökéletes megoldásba. Az állam és a törvényhozók feladata, hogy megfelelő jogszabályi, tanácsadói és támogatási környezettel ösztönözzék a polgárokat és a gyártókat a szemléletváltásra, mert a mostani gyakorlatok alapján nem leszünk képesek dekarbonizálni az épület szektort a kitűzött időre.

Forrás: https://mehi.hu/